2024. március 28. Thursday
huendeitrorues
Sport hírek

Sport hírek (19)

A Szolnoki Szupercsapat Asztalitenisz Sportegyesület aktuális hírei

Sportnap!

Idén 2018.március 10-én megrendeztük már hagyománynak számító sportnapunkat, ahol a tagok, támogatók, sportolni vágyók kortól függetlenül ("X-Y" generáció) részt vehettek. A rendezvényt Börzsei Krisztián elnök nyitotta meg köszöntő beszédével, ahol a jelenlévőket kissebb étel-ital fogyasztásra is meginvitálta. A résztvevőkenek biztosítva voltak azon sporteszközök, mellyel hódolni tudtak szenvedélyüknek. A sportnap lényege nem a versengés volt, hanem asztaliteniszezni (ping-pongozni) szeretőknek lehetőséget adni a sportolásra és ezzel felhívni a figyelmet egy egészségesebb, teljesebb életre.

Ezúton köszönetet mondunk a megjelenteknek, hogy megtisztelték egyesületünket ezen a szép napon, illetve a résztvevő támogatóknak, hogy munkájukkal, illetve anyagi forrásokkal segítik egyesületünk munkáját, amit nem tudunk eléggé megköszönni. 

Tisztelt Sporttársak!

2018.január 06.-án Simon Bertalan sporttársunk megemlékezésére megrendezzük a "Simon Bertalan" emlékversenyt. A részletes versenykiírás a mellékeltben olvasható. Kérjük minden sporttársunkat, hogy minél többen jöjjenek el, hogy méltóképpen megemlékezzünk Simon Bertalan barátunkról.

Köszönettel: Szolnoki Szupercsapat Asztalitenisz Sportegyesület 

pdfVersenykiírás


 

4. oldal / 10